Izland

Vulkánok és gejzírek, gőzfelhőket lehelő
lávamezők - Izlandon még érezhetjük, hogy bolygónk valaha tüzes golyó volt. De Izland
a jég országa is: felületének több, mint tizedrészét hatalmas gleccserek
borítják. Az Észak-Atlanti-óceán távoli szigetén közelebbről láthatjuk a
természet őserőinek működését, mint bárhol másutt a földkerekségen.
Az izlandiak a vikingek közvetlen leszármazottai. Elődeik a 9. században
Norvégiából menekülve érkeztek a szigetre. Azóta nyelvük úgyszólván semmit sem
változott. Az Eddát és a klasszikus sagákat az izlandiak ma is eredetiben
tudják olvasni.
Magyarországénál, de csak alig negyedmillióan lakják. Izland legfontosabb árucikke a hal, errefelé szinte
mindenki halász, vagy halfeldolgozással foglalkozik. A sziget felszíne szinte
teljesen kopár, a növényzet pár szívósabb törpefenyő-féléből, és több tucat
féle zuzmóból áll. A déli és nyugati partokon enyhébb az éghajlat. A vulkáni
eredetű fennsíkon, északon, több száz köztük sok működő vulkanikus gejzírt, a
legszebbeket a Nemzeti Parkban, amely természetvédelmi terület. Még sok más
geotermikus jelenséget figyelhetünk meg pl. apró víz alatti vulkánokat és
2-120m magas víz, gőz és füst oszlopok előtörését a földből. Az izlandiaknak
saját nyelvük van, amely a legősibb skandináv nyelv. Fővárosuk Reykjavík
barátságos, nyugodt, igazi európai város.

Izlandi ízelítő 4 nap 3 éj Rejkjavikban + félnapos városnézés, este
fürdőzés a Kék Lagúnában, egésznapos Arany körút ( Gullfoss-Geysir )
Szállások
|
|
Időszak |
Ár
kétágyas szobában /fő |
|
Borgartún – Vendégház (egyéni
lehetőségekkel) |
Január
– Április Október
– December |
103.700,- |
|
Május Szeptember |
116.000,- |
|
|
Június
- Augusztus |
132.800,- |
|
|
Fosshotel Baron / Lind |
Január
– Április Október
- December |
121.000,- |
|
Május
- Szeptember |
176.000,- |
|
|
Hotel Reykjavík Centrum*** (vagy
hasonló) |
Január
- Március November
- December |
138.000,- |
|
Április, Október |
146.400,- |
|
|
Május, Szeptember |
193.000,- |
|
|
Június
- Augusztus |
204.500,- |
|
|
Grand Hotel Tower**** (vagy
hasonló) |
Január
– Március November
– December |
132.000,- |
|
Április, Október |
143.400,- |
|
|
Május, Szeptember |
184.500,- |
|
|
Június
- Augusztus |
201.300,- |
Egyágyas felárért és egyágyas
szobákért hívja irodánkat!
Az árak 3 éjszaka árát
tartalmazzák reggelivel, egy 2 és fél órás rejkjaviki városnéző túrát
túravezetővel egy esti Kék lagúnás kirándulást, és egy 8 órás Arany út
kirándulást túravezetővel.
Repülőjegyárakról készséggel adunk
felvilágosítást!

Kirándulások
Busszal
Reykjavíki
Nagy Kirándulás
Ez az út remek lehetőséget nyújt Reykjavík
megismeréséhez.
A kirándulás 2,5 órás, minden nap délelőtt
9:00-kor indul a busz.
Részvételi díj 9.200Ft /fő.

Gullfoss/Geysir
– Az arany kör
Az arany út során megtekinthetik a csodák
körét, beleértve a Geysír múzeumot.
A kirándulás 8órás, minden nap 8kor van
indulás.
Részvételi díj: 18.000Ft /fő.

A nyugtató
Kék Lagúna
Ez egy ideális kirándulás azoknak, akiknek
van ideje a Keflaviki Reptérrre tartó út során.
A kirándulás 3 és fél-5 órás, indulás:
júniustól szeptemberig 8:30-kor
Egész
évben
11 órakor
Részvételi díj 11.000Ft /fő
Jeep
kalandok

Landmannalaugar
és Hekla vulkán
Üljetek be a kocsiba és menjetek fel a
Landmannalaugar színes hegyvilágába, és Izland jelenleg legaktívabb vulkánjához
a Heklához.
A kirándulás 10 órás. Indulás júniustól
októberig reggel 9:00-kor, 4 főtől.
Részvételi díj 68.500Ft /fő.

Egy igazán
aktív kirándulás – Motorosszános szafari
Élvezzetek ki egy fantasztikus jeep és
motorosszános utat a Langjökull gleccserhez. Minden felszerelést biztosítunk
hozzá. A kirándulás 5-7 órás.
Indulás egész évben reggel 9:00-kor, ha az
időjárási feltételek is kedvezőek. Minimum 4 főtől.
Részvételi díj: 51.300Ft /fő
Északi fény/
Éjféli napsütés
Egy super jeeppel a lávamezőkön keresztül
elkezditek üldözni az AURORA BOREALIS-t (északi fény), vagy az éjféli napfényt
az évszaknak és időjárásnak megfelelő feltételek mellett. Este egy homár
vacsorában lehet részetek egy hangulatos tengerparti faluban
A kirándulás 4-5órás. Októbertől márciusig
és májustól szeptemberig este 7:00-kor van az indulás. (min 4fő)
Részvételi díj: 51.100.-Ft /fő.
Lovagló
túra
Láva út
Élvezd ki egy igazi viking lovaglás adta
lehetőségét Reykjavík környékén.
Az út 3 órás. Minden nap 10:00 és 14:00kor
indul. Minden szükséges felszerelés, és transzfer díját az ár tartalmazza.
Részvételi díj:16.300.- Ft/fő
Hajókirándulás
Delfin és
bálna les
Izgalmas hajókirándulás! A horizont
fürkészésével elcsíphetünk szemünkkel egy-egy delfint vagy bálnát.
Indulás áprilistól októberig az idő
függvényében. A kirándulás 3 órás.
Részvételi díj: 14.600.- Ft/ fő.
Csoportos
buszos utazások
Vidéki élet
Garantált
indulás, angol idegenvezetéssel

1. nap:
Snaefellsnes
Borgarnes városába utazunk először, és
Snaefellsnes-félsziget Nemzeti Parkját és az uralkodó gleccsert tekintjük meg. Meglátogatunk
több halászfalucskát, lávamezőkön haladunk keresztül, és élvezzük a parti
látványt Stykkishólmur felé. Első éjszakánkat Borgarfjördur területén töltjük.
2. nap:
Borgarfjördur-Thingeyjarsysla
Hraunfossar gyönyörű vízesését nézzük meg
elsőként, ahol a víz a láva alól bukkan fel, és a Hvíta folyóba érkezik. Megtekintjük
Deildartunguhver forrását, mely egyike Európa legterjedelmesebb forróvizű
forrásainak. Megtekintjük Skagafjördur termékeny földű tanyavilágát, Eyjafjördur
gyönyörű városát, majd Akureyrit, az északi vidék központját is megnézzük.
Utunkat Thingeyjarsysla felé folytatjuk, ahol az elkövetkező 2 éjszakát
töltjük.
3. nap: Húsavik bálnales - Myvatn-tó
A nap egy 3-4 órás bálnalessel kezdődik,
ahová Húsavik part menti falucskájából indulunk, ha az időjárási feltételek is
kedveznek. A Myvatn-tó felé megnézzük a Godafoss-vízesést, melyet másképp az
Istenek vízeséseként is emlegetnek. A Myvatn-tó területét az egyik
legtermékenyebb területnek tartják, legalábbis az Északi-sarkkörhöz ennyire
közel levő területek közül ez az egyik legtermékenyebb. Az egyedülálló terület
különös lávaformációkkal, vonzó öblökkel, álkráterekkel tarkított, és több ezer
madár által lakott terület is egyben. Ezután végigsétálunk Dimmuborgir lávamezőjén,
majd visszamegyünk a szállásunkra.

4. nap: Thingeyjarsysla
– Fljótsdalshérad
A napot Krafla vulkáni tevékenységének
megtekintésével kezdjük, és megnézzük Námaskard geotermikus területét.
Meglátogatjuk a Dettifoss-vízesést, mielőtt nekivágnánk a lakatlan hegyvidéknek
a sziget északi táján. Az éjszakát Eglisstadir szomszédságában töltjük.
5. nap:
Egilsstadir - Vatnajökull
Vatnajökull,
Európa legnagyobb gleccsere uralja a látómezőt, a hatalmas gleccsernyelvvel,
mely belenyúl a gleccserlagúnába. Ezután egy hajókiránduláson veszünk részt a
lagúnában az úszó jéghegyek között. Az éjszakát ezen a vidéken töltjük.
6. nap:
Skaftafell Nemzeti Park – Dél
A mai napon meglátogatjuk azt a Nemzeti
Parkot, mely Izland legmagasabb hegyének, a
7. nap:
Gullfoss – Geysír – Thinvellir Nemzeti Park
Az
izlandi lovakkal ismerkedünk a nap elején, ezután elbuszozunk Gullfoss
vízeséséhez, melyet úgyis hívnak, hogy Izland „Arany vízesése”, majd megnézzük
a szomszédságában található csodálatos geotermikus Geysír területét. A
legaktívabb gejzír Strokkur, a „Köpülő” gejzír, mely kb.
Részvételi díj 7nap/ fő félpanzióval
|
Indulási
időpontok |
Kétágyas
szobában |
|
Június.augusztus |
432.000,- |
A részvételi díj tartalmazza: 6 éjszakai
szállást félpanziós ellátást ital nélkül
(az első nap vacsorájától az utolsó nap reggelijéig), bálnales-túrát (
időjárástól függően), lovaglást az izlandi lovakon, naponta átlag 2 óra
gyaloglást, látogatást 2 nemzeti parkban, csónakázást egy jégvájta lagúnában.
Fakultatív lehetőség: lovaglás, rafting. Szállás szállodában, bungalowban,
vendégházakban. Egyágyas felárról pótágy kedvezményről érdeklődjön irodánkban.
Repülőjegyárakról készséggel adunk
felvilágosítást!
Kalandos
utazás
Garantált
indulás, angol idegenvezetéssel
1. nap: Reykjavík – Hella
Este indulunk Reykjavíkból Hellába, ahol 3
éjszakát fogunk tölteni.

2. nap:
Gullfoss – Geysír – Thingvellir
Gullfoss-t Izlandon úgy ismerik, mint az „Arany
vízesést”, melyen egy szivárvány ível át a napsütésben. A közelében található a
csodálatos geotermikus Gejzír. A legaktívabb gejzír a Stokkur, a „Köpülő”,
amely akár
3. nap:
Landmannalaugar
Egy kis kitérőt teszünk a geotermikus
Landmannalaugar felé, mely Izland látványosságainak egyik gyöngyszeme. A környező hegyek vöröstől a fekete színig
változtatják színüket. Fürdőzés az egyik melegvizes tavacskában.

4. nap: Hella – Sprengisandur – Eyjafjördur –
Thingeyjarsysla
A mai napon
észak felé indulunk a felföldi sivatagon, Sprengisanduron keresztül, ahonnan
látható a távolból Vatnajökull és Hofsjökull gleccserek hófödte teteje.
Meglátogatjuk a varázslatos Aldeyjarfoss és Godafoss vízeséseket. A következő 3
éjszakát északon töltjük.
5. nap: Dettifoss – Tjörnes
Meglátogatjuk a magas tengeri sziklákat a
Tjörnes-félszigeten, amely madarakban gazdag vidék. Ezután Hljódaklettar felé
megyünk. Ez a hely tele van különleges sziklaformációkkal. Meglátogatjuk az
Ásbyrgi kanyont, majd Európa leghatalmasabb vízesését, a Dettifoss-t. Námaskard
melegvizű forrását is megtekintjük a nap folyamán.
6. nap: Húsavik bálna les – Myvatn-tó
A nap egy 3-4 órás bálnalessel kezdődik,
ahová Húsavik partmenti falucskájából indulunk, ha az időjárási feltételek is
kedveznek. A Myvatn-tó felé megnézzük a Godafoss-vízesést, melyet másképp az
Istenek vízeséseként is emlegetnek. A Myvatn-tó területét az egyik
legtermékenyebb területnek tartják, legalábbis az Északi-sarkkörhöz ennyire
közel fekvő területek közül ez a legtermékenyebb. Az egyedülálló terület
különös lávaformációkkal, vonzó öblökkel, álkráterekkel tarkított, és több ezer
madár által lakott terület is egyben. Végigsétálunk Dimmuborgitr csodálatos lávamezőin.
A nap csúcspontja pedig az lesz, hogy Hverfjall hamukráteréhez sétálunk.


7. nap:
Eyjafjördur – Thingeyjarsysla – Reykjavík
A mai napon visszatérünk délre Akureyrin
keresztül, mely az északi vidék központja. Keresztül megyünk Öxnadalur hegyein
és az állandóan változó Skagafjördur vidékén, ahol megismerkedünk az izlandi
lovakkal. Ezután még ellátogatunk Glaumbaer néprajzi múzeumába, majd
visszatérünk Reykjavikba.
Részvételi díj 7nap/ fő félpanzióval + 1
piknik
|
Időpont |
Kétágyas
szobában |
|
07.05
07.12 07.19. 07.26. 08.02. 08.09. |
377.700.- |
A részvételi díj tartalmazza:
6 éjszakai szállást félpanziós ellátást
ital nélkül (az első nap vacsorájától az utolsó nap reggelijéig), 8.napon
piknik ebédet., bálnales-túrát (időjárástól függően), lovaglást az izlandi
lovakon, naponta átlag 3 óra gyaloglást, látogatást 3 természetes fürdőben, 2
nemzeti parkban. Fakultatív lehetősét: lovaglás, rafting. Szállás szállodában,
bungalowban, vendégházakban.
Repülőjegyárakról készséggel adunk
felvilágosítást!
A Viking
kihívás
Garantált
indulás, angol idegenvezetéssel

1. nap: Történelmi
áttekintés
Egy rövid utazás után Reykjavíkból
megérkezünk a Thingvellir Nemzeti Parkba. Végigsétálunk a történelmi
látványosságokon, a Viking Parlamenten, majd felfedezzük Izland partjának
leghosszabb tavát, majd Nesjavellir geotermikus vidékét látogatjuk meg. Délután
lehet választani a kajakozás és a búvárkodás között. A következő 3 éjszakát
Hveragedi közelében egy szállodában töltjük.
2. nap:
Vadvizi evezés a Fehér-folyón
Miután meglátogattuk a meleg vízi Geysír
forrását, megtekintjük a Hvitá folyót, ahogy végigdörömböl a Gullfoss-vízesésen.
A vadvízi evezés a vízesés alól indul, közel Pjaxi kanyonjához, és körülbelül 2
órán keresztül élvezhetjük az izgalmas zúgókat és a mély szurdokokat. Utunkat
Stokkseyri felé folytatjuk, ahol egy kis homárlakomában lesz részünk a tengerparton.

3. nap.
Gleccser séta – Természet és madárvilág
A déli part mentén utazunk, útközben
megnézünk néhány vízesést, gleccsert, a fekete homokos partot, majd
Sólheimajökull gleccseren teszünk egy 2 órás sétát. Az este folyamán egy
izlandi vacsorában lesz részünk a szállodában.
4. nap:
Lovak és a Kék-Lagúna
Következő kalandunk az izlandi lovakkal való
találkozás. A lovakat kezdők és haladók is meglovagolhatják. Másfél órás
lovaglásban lesz részünk. Délután ellátogatunk a Kék lagúnához, a világ egyik
legérdekesebb meleg vízi forrásához. A következő 2 éjszakát Reykjavíkban töltjük.
Mialatt itt vagyunk, reggelit kapunk, és mindemellett lehetőségünk lesz több
helyi éttermet is kipróbálni.
5. nap:
Bálna les – Mountain bikes
A napot egy 3 órás bálna- és delfinlessel
kezdjük. Ezután lehetőségünk van egy biciklis túrára, hogy felfedezzük a
Reykjavíkot környező vidékeket.
6. nap:
Hazaérkezés
Részvételi díj 5nap/fő 5 reggeli + 3 vacsora
|
Időpont |
Kétágyas
szobában |
|
07.05.
07.19 08.02. 08.16. |
357.000,- |
Részvételi díj tartalmazza 5 éjszaka szállást
kétágyas szobában reggelivel, 3 vacsorát, sportprogramokat, kajakozást,
bálnalest, raftingolást, gleccsersétát, . Lovagláshoz, mountain bikinghoz,
raftinghoz, kajakhoz, búvárkodáshoz glecssertúrához szükséges felszerelést a
helyszínen biztosítják.
Repülőjegyárakról készséggel adunk
felvilágosítást!
Ha most kínálatunkban nem talált kedvére valót, akkor
megkeressük elképzeléseiknek megfelelő szállást.
Árfolyamváltozás
miatt árainkat módosíthatjuk.
Egyéni utak, repülj és vezess
programok

Csak június-augusztus hónapokban
Autokategóriák
|
Kategória |
Típus
vagy hasonló |
Ajtók
száma |
Ülések
száma |
meghajtás |
|
A |
VW
Polo |
5 |
4 |
2WD |
|
B |
VW
Golf |
5 |
4 |
2WD |
|
C |
Skoda
Octavia |
4 |
4 |
2
WD |
|
N |
Skoda
Oct.kombi |
5 |
4 |
2WD |
|
G |
Suzuki
Gran Vitara |
5 |
5
vagy 4 + csomagok |
4
WD |
|
I |
Mitsubishi
Pajero |
5 |
7
vagy 5 + csomagok |
4
WD |
Dél- Nyugat Izland Körtúra

Időtartam: 8 nap / 7 éjszaka
Elszállásolás: Turista szállásokon,
zuhany/WC-s szobákban
Autokategória : A
1. nap:
Keflavík Reptér- Reykjavík (kb.
Érkezés Keflavík Reptérre. Itt átvehető az
autó, valamint a térképek és a nyugták az utazáshoz. Utazás autóval
Reykjavíkba. Az út során érdemes meglátogatni a Kék Lagúnát. Reykjavíkba való
megérkezéskor javasoljuk, fedezze fel a várost!
Látványosságok
a városban:
·
Hallgrímskirkja
Templom
·
Perlan (a Pearl
étterem és a történelmi kiállítás)
·
Árbæjarsafn
(kültéri múzeum, különböző mesterséges régi időkből)
·
Laugarvegur (fő
bevásárló utca)
·
Laugardalslaug
(nagy kültéri medence és gőzfürdő)
·
Nemzeti Múzeum

Arbæjarsafn
Perlan
Laugavegur Laugardalslaug


Botanikus Kert

2. nap: Þingvellir – Gullfoss – Geysir - Skalholt
Ma látogassa meg Þingvellirt,
Laugarvatnt, Gullfosst és a Gejzírt. A Thingvellir nemzeti park területén volt
eredetileg a parlament, melyet i.sz. 930-ban alapítottak. Utána menjen
Laugarvatnba, majd nézze meg a Gullfosst és a Gejzírt. Közben meglátogathatja
Skálholtot és Kerið-et is.
Látnivalók:
-
Þingvellir Nemzeti Park
-
Laugarvatn (természetes gőzfürdő)
-
Geysir forró forrás terület(a Strokkur
gajzír minden 5-10 percben kilövell)
-
Gullfoss (az Arany Vízesés, Izland
leghíresebb vízesése)
-
Skálholt (az egykori püspök székhelye,
kulturális központ)
Gullfoss Vízesés Thingvellir
Nemzeti Park


3. nap: Hvolsvöllur – Skogar - Vik
Ma vezessen végig a déli partvonalon,
Hvolsvöllur központja, Njáls Saga felé. Ezenkívül látogassa meg a Skógar
Vízesést, és a Vík közelében fekvő múzeumot is. Ezután menjen Hvolsvöllur felé,
Seljalandsfosst, Skógart és Skógarfosst
is meglátogatva. Vík előtt meglátogathatja még Dyrhólaeyt is, és a csodás
Rejnisdrangar sziklákat is, ahol remek lehetőség nyílik különböző tengeri
madarak megfigyelésére.
Látnivalók:
-
Njáls Saga
Központ
-
Seljalandsfoss (vízesés, ami mögött sétálhatunk is akár, de fell
kell készülni, hogy vizesek lehetünk)
-
Skógarfoss (egy gyönyörű vízesés)
-
Skógar Néprajzi
Múzeum ( az egyik legjobb Izlandon!)
-
Dyrhólaey (madár lelőhely, védett terület, melyen rengeteg
madarat figyelhetünk meg)
-
Reynisdrangar
(itt is láthatunk tengeri madarakat és lundákat)
-
Vík
Skógafoss

Dyrhólaey


Reynisdrangar Tengerpart
Viknél
4.
nap: Rejkjavik-félsziget – Krysuvik – Kék Lagúna

A mai
napon javasoljuk, fedezze fel Reykjanes Peninsulát. Itt megtekintheti a
geotermikus területet Krysuviknál, és a Kék Lagunában is gyönyörködhet. Ezután
látogasson el Grindavikba, a halászvárosba, majd Hafniron ás a kék lagúnához,
ahol egy pihentető fürdőt vehet. A nap végén térjen vissza szállására.

Látnivalók:
-
Strandarkirkja
(egy tengerparti templom)
-
Krýsuvík
(geotermikus terület)
-
Krýsuvíkurberg
(madár lakta sziklák)
-
Grindavík (paró
halászváros)
-
Reykjavnesviti
(az első világító torony Izlandon)
-
Hafnir (egy kis
város)
-
Kék Lagúna
Gryndavik
Kyrsuvik

Részvételi díj
személyenként: 289.000,-
Részvételi díj tartalmazza:
kétágyas elhelyezés fürdős szobákban, reggelit, megjelölt kategóriájúautot (
felárért más kategória is rendelhető) korlátlan kilométerhasználatot. Cascot,
adókat.
Repülőjegyárakról készséggel adunk
felvilágosítást!
EGYEDI
ÚTVONALTERVEKET IS SZÍVESEN ÖSSZEÁLLÍTUNK !
Nyugat- Izlandi Túra
Időtartam: 11nap/10 éjszaka
Szállás típusa: turista hotelek, privát
épületekkel
Ajánlott auto: Négykerékmeghajtásos G
1.
nap: Keflavík Reptér- Reykjavík (kb.
Érkezés Keflavík Reptérre. Itt átvehető az autó,
valamint a térképek és a nyugták az utazáshoz. Utazás autóval Reykjavíkba. Az
út során érdemes meglátogatni a Kék Lagúnát. Reykjavíkba való megérkezéskor
javasoljuk, fedezze fel a várost!
Látványosságok
a városban:
·
Hallgrímskirkja
Templom
·
Perlan (a Pearl
étterem és a történelmi kiállítás)
·
Árbæjarsafn
(kültéri múzeum, különböző mesterséges régi időkből)
·
Laugarvegur (fő
shopping utca)
·
Laugardalslaug
(nagy kültéri medence és gőzfürdő)
·
Nemzeti Múzeum
Perlan Arbæjarsafn




Laugavegur Botanikus
Kert Laugardalslaug
2. nap: Rejkjavik- Borgarfrördur-Snaefellness (kb.200 km)

Ma Reykjavíkból tovább utazik
Bogarfjördurba, ahol a következő 2 éjszakát tölti. Utközben lehetőség nyílik
Borgarfjördur melletti felföldek
felfedezésére, valamint javasoljuk, álljon meg Eiriksstadirban, a viking
falunál is! Ezután
utazzon tovább Stykkishólmur városa felé.
Nevezetességek az út során:
·
Melegvízű
források Deildartungában
·
Reykholt
·
Barnafoss és Hraunfossar vízesés
·
Húsafell

Reykholt
Barnafoss Vízesés

Husafell
3.nap: Snaefellness
(kb.
A
mai napon javasoljuk, hogy utazza körbe és nézze meg Snaefellsnes Peninsulát.
Itt számtalan látnivalót talál.
Stykkishólmurtól kedve szerint igénybe veheti a hajótúrát a 2 sziget között.
Ezután autózzon tovább Gundarfjördur városa felé, útközben elhaladván Olasfvik,
Rif és Helissandur mellett. Útközben rengeteg a látnivaló, javasoljuk például a
Irskra Brunnur ( az írek forrása), Djupalunsandur, Lónsdrangar, a hellnari
tengerpart, Sönghellir, a Budír Templom, a tavaszi forrás Ökeldánál
megtekintését. Ezután térjen vissza szállására.

További láványosságok:
·
Bjarnarhöfn
Templom
·
Dritvík
·
Snæfellsjökull
(gleccserrel takart kráter)
·
Eldborg Kráter
· Borgarnes város

Drivtík

Snaefellsjökul Eldborg
Kráter

Borganes
4. nap: Baldur
– délnyugati fjordok (kb.170 km)

A komp 15: 00kor indul
Stykkisholmúrból, kérjük legyen ott legalább 30 perccel az indulás előtt. A
kompút kb. 3 órás, Brjánslekurba érkezés után érdemes kitérőt tenni,
Látrabjargba, Európa legnyugatibb csücskébe, ami egyben a legnépszerűbb madár
figyelő hegy is. Raudisandurt is meglátogathatja. Szállása Vatnsfjörður
fjordben lesz.
Látványosságok:
Látrabjarg (
Raudisandur (vörös homok)
5. nap:
Flókalundur- Isafröjdur (kb.
Ma
a következő szálláshelyére Isafröjdurba utazik.
Látványosságok útközben:
·
Dynjandi (100m magas és nagyon széles
vízesés)
·
Hrafnseyri (Jón Forseti elnök születési
helye, aki a népet függetlenségbe vezette; múzeum található itt)
·
Þingeyri (egy falu, amely a legrégebbi
kereskedelmi központ)
Hrafnseyri

6. nap:
Isafjördur és környéke
Ezt
a napot szánja arra, hogy körbeutazza Isafjördurt és felfedezi a környék
szépségeit.
Látnivalók:
-
Vigur (egy kis sziget Ögurnes
Peninsulanyugati részén/ rendszeres komp járat Isafjördurtól)
-
Ósvör, közel Bolungarvikhoz (egy
tengerészeti múzeum a halászok cipőjébe bújva)
-
tengerészeti Múzeum Isafjördurban, Neðstikaupstaðurban.
-
természetrajzi múzeum Bolungarvikban

Ósvör
7. nap:
Isafjördur Saudárkrókur (kb.
Ma utazzon Hrutafjördurba. Útközben
Holmavikot érdemes megnézni, boszorkányság történetéről szóló múzeumával.
Ezután haladjon tovább Skagafjördurba. Ez a terület kiváló belátást nyújt az
izlandi farmerek életébe, sok bárányt és izlandi lovat is láthatunk. Az itt élő
farmerek híresek lótenyésztésükről. Itt tehet egy lovas túrát, vagy akár még
vadvízi evezésen is részt vehet.Kitérhet Vidimyri felé is, ahol egy kis
templomot tekinthet meg, melyet még mindig használnak. Ezután hajtson tovább
Saudárkrókurba, ahol a következő 2 éjszakát tölti majd.


8. nap:
Saudárkrókur Siglufjördur ( kb.
Ma Siglufjördurt látogatja meg a hering
halászat fővárosát. Útközben megállhat a történelmi Holarnál, a püspök régi
székhelyénél, Izland egyik fontos történelmi pontjánál. Látogassa meg Hofsos
faluját is, mely egyike a legrégebbi kereskedő központoknak Izlandon, található
itt egy múzeum is, mely a 19 században Amerikába kivándorolt izlandiakról szól.

Látnivalók:
-
Hólar - katedrális
-
Hofsós – múzeum, Izland egyik legöregebb
háza, bazalt oszlopok
-
Lónkot – étterem, golfozás, hajó túrák
-
Siglufjörður – hering múzeum
Hofsos
legrégebbi háza


Siglufjördur városa
9. nap: Saudárkrókur
Kjölur- Nesjavellir (kb.
Ma Nesjavellirbe utazik. Útközben érdemes
megnézni a Gullfoss vízesést, a Gejzírt és bingvellirt, Izland egyik
legnépszerűbb turista attarkcióját. Ezután hajtson el következő szálláshelyére
Nesjavellirbe.
Látnivalók:
-
Hveravellir
(remek hely a piknikezéshez, természetes medence)
-
-
Gleccserek
-
Gullfoss (Arany Vízesés)
-
Gejzír (a forró forrás terület)
-
Þingvellir (Nemzeti Park)

Thingvellir Nemzeti Park
10. nap:
Nesjavellir Reykjavik (kb.
Ma
utazzon vissza Reykjavikba.
Látnivalók:
-
Gljúfrasteinn Múzeum (a Nodel-díjas izlandi
író, Halldór Laxnes otthona)
11. nap
Vigye vissza autóját a Keflavik Reptérre
Biztonságos utazást kívánunk!
Részvételi díj személyenként: 543.000,-
Részvételi díj
tartalmazza: kétágyas elhelyezés fürdős szobákban, reggelit, megjelölt
kategóriájúautot ( felárért más kategória is rendelhető) korlátlan
kilométerhasználatot. Cascot, adókat.
Repülőjegyárakról
készséggel adunk felvilágosítást!
EGYEDI ÚTVONALTERVEKET IS SZÍVESEN ÖSSZEÁLLÍTUNK !
Grönland
Kelet-Grönland
– Kulusuk – egész napos kirándulás
Egy
2órás repülőúttal Reykjavíkból Kelet-Grönland partjaihoz érünk. Innen egy rövid
sétát teszünk Kulusuk elszigetelt falujába. Az időjárás függvényében akár
részünk lehet egy kajak bemutatóban és dobos tánc bemutatóban. Ha az időnk
engedi körbejárjuk a falut, hogy találkozzunk a helybéliekkel. Utunk végén
lehetőség van hajózni egyet a hatalmas jégtömbök között a reptérre visszamenet.
A 8órás kirándulásra május végétől
szeptember közepéig van lehetőség.
Részvételi díj 139.400Ft/ fő,
mely tartalmazza a repülőjegy ártát és reptéri díjakat, a kirándulást
Kulusukban, repülőn fogyasztható üdítő, a tánc és kajak bemutatót.
Dél-Grönland 4
nap/3 éj

Kedden száll fel a repülőnk Reykjavíkból a
dél-grönlandi Narsarsuaq-ba, vissza pedig pénteken jövünk. 3 éjszakát
Narsarsuaqban töltünk, ahol egy szálloda és egy diákszálló között
választhatunk. Ízelítő a fakultatív programokból: látogatás Vörös Erik viking
vezért telepénél, vitorlázás a Qoroq gleccserhez, gyalogtúra jégmezőn,
látogatás eszkimó településen.
Ezen
kívül több lehetőség is van a 3 nap minél kellemesebb eltöltésére.
Részvételi díj 320.000Ft/ főtől .

Kínálatunkból: Izland
, Mexikó, Brazília, Laosz, Burma, Vietnám, Kambodzsa, malájziai
nyaralás (Penang, Langkawi), Bali,
Madeira, Maldíve, Seychelles-szigetek, Mauritius, Bali, afrika szafarik, Mexikó, Brazília, Peru,
Argentína.
